Szemenszedett romantika...

Olyan ritkaszar éjszakám volt, mint eccer...pedig eccer nagyon szar volt. A migrén kinzott, hiába vettem be gyógyszert, olyan volt mintha a fejemben egy komplett lakatosmühely dolgozott volna egész éjszaka, megállás nélkül.
Bántott a fény a zaj, tévé lekapcs, villany lekapcs, de csak nem múlott, bőgés lett a vége, aztán nagy nehezen elaludtam.
Most már nem fáj, csak belehasitott amikor meglátott a Sátán miután felkeltem, mert felsikoltott, aztán én is amikor belenéztem a tükröbe.
Csoda hogy kilátok azon a két apró résen ami a szemem helyén van.

Ma részmunkaidőben fogok dolgozni úgy döntöttem, akkor is szemügében...

A RÉGI NAPLÓM.

BEMÁSOLTAM IDE ELÉG SLENDRIÁN MÓDON, DE AKIT ÉRINT, ÉS AKI KIVÁNCSI RÁ, ÁTUGORJA A HIBÁKAT, AZTÁN MAJD KIJAVITGATOM AHOGY IDŐM ENGEDI.

AZTÁN JÖNNEK AZ ÚJ BEJEGYZÉSEK, AZ ŐSZINTESÉG, AZ EMLÉKEZÉS, A NEVESITÉS...ÉS MINDEN EGYÉB AMI BENT VAN ÉS KIKIVÁNKOZIK.

Megint migrénem van...felhúztam a titkárbébis szemüvegem, mert lehet hogy a monitortól vagymi van a Malvin felső részén fáj a fejem, nem tudom.
De muszáj itt ülnöm, mert még dolgoznom kell...persze ide is benézek olykor.

Azt mondja Angyal, hogy krizantém teját kell inni...úgy fáj most a fejem, hogy teja hijján kimegyek mingyá legelni a virágágyásba.

Vagy lefekszem a sötét szobában, de kussban nem birok lenni, nem is lehetek, megy a tévcsó, búg a másik szgép, a kölykök kint vihognak a nappaliban, konyhában, én meg beszorultam ide a hálóba, a pörgentyü libegteti a frizurám, fokozva a fejfájásomat...most aztán lehetne szélfútta képet csinálni rólam, tök csini vagyok, a rózsaszin-zőőd tereptérdgatyámba, a "munkásszinü" pólómba, és szemügében...anyám sápitozz

Hogy nyalják meg a bal bokámat, milyen jó zenét csináltak...

https://www.youtube.com/watch?v=I7t__1uLXyM&feature=related

Ennek a faszinak a hangja /és nem az énekhangja kizárólag/ felér az izgatással...mély mint a kút...vááááooooo.

Nem vagyok, és nem leszek sohasem megszállott.
Segit benne a racionalizmusom, amely ha néha magamra hagy is, de az utolsó pillanatban mindig előbújik, kaján humorral oldalba bök, és akkor eszmélek.
Ez a fajta kétlábbal a földön járás segit abban, hogy felöltsem magamra a józan ész gúnyát, és hát az ami belül van, összekucorodik a sarokban, és kussol.
Nem tünik el, nem észrevehetetlen, csak kussol.
De ott van.

Nem szabadulok, ezt el kell fogadnom.
Minél jobban rángatom a pórázt, annál jobban fojt, biztat az előrehaladás a szabadulás érzetével, de csak addig mig a szij meg nem állit...akár a kutyám...húz előre, de a fojtónyakörv megálljt parancsol neki.
Nekem is el kellett gondolkodnom azon, hogy jobb lenne elfogadni a pórázt. Jobb lenne belenyugodnom, és ahogy A. mondja, ajándékkként tekinteni erre az érzésre, mert ez nem mindenkinek adatik meg. Hogy igy tudjon...
És abban a pillanatban hogy igy tekintek az érzésemre, már nem szorit, nem fuldoklom, hanem könnyebben veszem a levegőt.
S hogy nem kapok többet?
Hát annál hogy ezt érzem, kaphatnék? Attól lennék gazdagabb, hogy hozzám szól, vagy urambocsá' akármilyen kontaktusban lennénk?

Lehet hogy az egész csak illúzió, és annak erőteljes üzése.
De jó ez nekem.

Dolgozom. Olvasom más értékes vagy értéktelen gondolatait.
De csak félgőzzel...mert a saját fantáziám is dolgozik.

"alapjaiban változott meg attól az életed,hogy megismerted őt..
remélem,ezt tudod..
már új időszámítás kezdődött..
amiben "Ő" az alfa és az omega..
mindig minden hozzá vezet majd,és sosem távolodsz el tőle..
legfeljebb fizikai síkon..
ő mágus..
és a mágusok kitörölhetetlen jelet hagynak az emberben..
a legcsodálatosabb emberként inkarnálódott lények a világon..
bölcsek és hatalmasak..
meg lehet halni értük..
és az ember szívesen is teszi.. "

****************

Ahhoz képest hogy tegnap még azt irtam nem lesz rinya...nő vagyok, kis vagy nagybetüs, azt nem az én tisztem eldönteni...és mint nő, nem birom bent tartani azt ami bánt.
Mert a nőkből valahogy jobban kikivánkozik, valahova, van aki a barátnőinek meséli el, van aki kiirja, nekem ez a siratófalam, én ide mondom el, azon igyekezve, hogy azért ne legyen nagyon egyértelmü.

Az imént el kellett mennem autóval valahova...végignéztem a sötét utcán...és esküszöm, valami dilidoki jó lenne ha megnézne, és valami fantáziacsökkentőt beadna, mert láttam ahogy szembejön...úgy, ahogy én képzelem, úgy ahogy én látom csak, úgy ahogy én szeretném...aztán behunytam a szemem, kinyitottam, és persze hogy nem volt ott senki.

Beültem az autóba, és kivezettem magamból...

Néha, csak úgy, sokszor okkal, vagy ok nélkül elszomorodom.
Nem keresem az okát, mert nem kéne mélyre túrnom a lelkembe ahhoz hogy rájöjjek mitől.
Nagy müvésze vagyok annak, hogy kifelé azt mutatom, hogy minden rendben, és én milyen nagyon hepi vagyok, pedig a Jánusz arcom másik fele sir.
Ilyenkor nem a kaján düh dolgozik bennem, vagy a sértődöttség, hanem egész egyszerüen, és tisztán szomorú vagyok.
És üres is odabent.
Mert amig érzek, amig táplál valami addig jó még szomorúnak is lenni, vagy akár boldognak.
Nem tudom legyen-e bátorságom leirni valamit...hogy ilyen tisztán, ennyire sallangok nélkül lehet-e...csak önmagáért valakit...
Én vagyok az önámitás nagymestere. És abban reménykedem, hogy az önámitás átcsap egyfajta önhipnózisba, és talán sikerül kidörgölni odabentről.
Nem vagyok normális. Ez a diagnózis.
El kell siratni a beteljesületlen dolgokat is. Azokat aztán igazán.

Igy van ez.

*És hogy ez mennyire igy van, mi sem igazolja a legjobban, minthogy most kilakkozom a körmöm neonrózsaszinre. Én. Grrrr...hadd fájjon.*

Tegnap megnéztem a Napsütötte Toscana c.filmet, mert olyan hangulatom volt, és alapból egy sokatmondó nyálsztori, de jólesett, nem szeretem mindig a baszóskardozósat, és azon agyaltam, hogy valszinüleg összeszartam volna magam a félelemtől, ha engem egy olyan toscanai éccakai vihar ér egy üres romos házban, de a baglyot, na azt nem üztem volna el magam mellől, mert nagyon szeretem a baglyokat, de arra megkértem volna hogy a köpeteket ne a szobába intézze, szóval jó volt a film, és én is tudok falazni, meg csempétverni, kikéne festeni a szobákat, megint azon gondolkodom, és kedvelem a mediterrán tájakat, beteszem a filmet a Csokoládé mellé.

Az első és legfontosabb...a külső.
Szeretem a ritkahajú pasikat. Azokat akiknek tonzúra vigyorog a fejük tetején, hátul körben van hajuk, és ahol nincs, ott vagy pepivel pótolják, vagy a fejük bal oldaláról átfésülik hosszúra hagyva a jobb oldalra, avagy forditva, nem vagyok szőrszálhasogató, mindegy.
Az arca mindegy milyen, csak bajsza legyen. Amolyan Borat-os. Mintha megevett volna egy szalmabálát, és a fölösleg a szája szélén landolna...tök guszta mikor a zsiros leves látszik rajta, no meg a sörhab.
Sörről jut eszembe...a böfögés igen kedvemre való, ha betol a férfiember a fejébe egy adag főtt frotirtörölközőt /pacal/ fél kiló házikenyérrel, kovászosuborkával, ezt mind lefojtja egy korsó sörrel, háááát kérem nekem nincs szebb muzsika a világon, mintha böffent egy jóizüt utána, de nem holmi büfike..rendes, férfias oroszlánüvöltés hagyja el a száját, mert még azt gondolnám, nem rendesen kosztolom!
A nyakán a slendrián borotválkozás okán, lógjon néhány szőrszál, jó hosszan meghagyva. Ha az orra lika szőrös, és a füle is hajaz egy mókuséra, na én attól elgyengülök! Amig nézem a Szomszédokat, meg az Önök kértéket, egymáshoz bújva, szeretem pödörgetni...úgy megnyugtat.
A másik gyengém...amikor olyan a foga mintha mákos lenne...a lyukaktól persze, mert a szájszag, elengedhetetlen egy jó kapcsolatban. Olyan bensőséges.
Nem szeretem a szögletes formákat. Legyen gömbölyü sörhasa, szőrösen, köldökszösszel, aminek ugye alapfeltétele a szőrös has. Tévézés közben majd kipiszkálom.
A lába legyen ápolt, legalább havonta pedikürözze ki, van flexem, és nekem, tudom hogy fura az izlésem, tetszik a büdös szinü zokni. Esténként összehajtogatom, belehajolok, és felsóhajtsak: ez az én emberem!
Izzadás elkerülése miatt, nyáron hordjon postásszandált. Mert az úgy kultúrált. Ha a por megül a lába ujjai között, esténként szépen szorgalmasan dörgölje ki, mig szuszogva várja hogy behozzam a sörét.
És még ami fontos. Hogy viszonyunk teljesen bensőséges legyen, és persze spórolás miatt is, mert a szobában nem müködik a fütés, és az ágynemütartó is elég nyirkos mert felázik a fal mellette, inditsa be esténként a biofütést a paplan alatt. Vacsora után nem lesz nehéz, mert jól készitem a babot.
Majd elfelejtettem. Ne felejtsen el megverni. Spórolnom kell a szemfestékkel, pirositóval, igy hát célzott ütésekkel szeretgessen meg hetente egyszer legalább.
A vesénrúgást is szeretem, de a kedvencem a pofon, vagy ököllel tarkótájon.
Inspirálásk

Ma ebéd után úgy ettem a dinnyét, ahogy gyerekkoromban szoktam.
Levágtam egy szeletet /kockáztatva a testi épségemet, mert ugye hogy vágja az ember, hát úgy, hogy az egyik kezével lerögziti a félbevágott gyümölcsöt, a másikkal szabja, persze úgy, hogy csuklótájékot igen veszélyesen megközeliti a késsel, általában nálam kishijja van, hogy nem vágok eret magamon/ szóval levágtam egy szeletet, kiálltam az udvar közepére, enyhe szögben megdőlve, előrehajolva ettem, magköpő verseny, én vs én, édes volt, a hideg lé szétáradt a számban, ahogy a nyelvemmel a dinnye húsából kipréseltem a levet, a gyümölcs szilárd halmazállapotú része összezsugorodott a számban, közben szuszogva vettem a levegőt az orromon, és a két karomon könyékig folyt végig a cukros lé, és ahogy haraptam bele a szelet közepébe, halványpiros füligvigyor rajzolódott az arcomon.
Igy kell dinnyét enni pupákok, nem késsel-villával.
Tiszta

5 hullócsillagot láttam.

3x kivántam.

1..........

Ma befejeztem valamit.
Ma lezárnék valamit.

Pecsétként megittam két Irishcreme whiskyt, jelentős méretü pohárból /más a vizet issza belőle/ és mivel nem vagyok szokva hozzá, érzem a fejemben.

Ezért most megiszom mégegyet, feltúrom a netet, és elolvasom az összes fellelhető horoszkópot, hátha megsúgják a csillagok, hogy hovatovább...aztán elküldöm a gyártókat a zivatarosba, majd megrúgom a Sátán paplan alól kilógó hátsóját, vizes tornacipővel, hogy csattanjon, nekem itt ne aludjon, eleget dolgoztam helyette álló héten!

Azistenitmáneki!

Az már biztos hogy az az abnormalitás határát súrolja, ha az ember egy két hónappal ezelőtt megesett chatbeszélgetéshalmot olvasgat, és vigyorog, aztán pityereg, aztán megint vigyorog, és bárhogy fáj, folyton vigyorog, mert annyira egy srófra járt az agyunk, és úgy fáj hogy már nem, mert úgy szerettem vele dobálni a labdát, és igy visszaolvasva sokszor olyan ostobán viselkedtem, és az ostobaság fáj nagyon, de jó hogy a rendszer ezeket a beszélgetéseket megőrzi, még akkor is, ha talán már nincs aktualitása, de jó az ő keze után olvasni azt hogy......de mindegy is, mert ha nem olvasom, amit nem birok, akkor is tudom, hogy amig élek addig ott lesz bennem, addig fog kinozni az hogy sosem hallhattam őt, sosem érinthettem...
De mindig velem lesz.
Most már kitörölhetetlenül.

*U

Valamikor
majdnem
szerettél.
 

Pózer-paraszt voltam ma, álló nap abban a néhány négyzetméternyi kertemben kapirgáltam.
Semmi extra, a területen többnyire fü nő, de a betonjárda mellett kibújik a gizgaz, na meg a mogyoróbokor és a tuja alatt nincs fü, csak föld, és a sok viharnak köszönhetően sok a szötymő, amit össze kell söpörni néhanapján. Busty kutyám előszeretettel ás a tövükben, igy hát hatalmas kupacok vannak és hatalmas lyukak.
Felkapáltam, betemettem, jöhetett a következő. Hátam mögé nézek, Busty szép szorgalmasan segitve nekem, amit betemettem, kiásta.
Negyed óra kergetőzés az udvaron, természetesen tangapapucsban, amiben aztán délutánra úgy nézett ki a lábam, mint az első kapásnak a téjeszbe./ lezuhanyoztam az imént, de azért még a lábicskóm most is ázik egy lavór kamillás-zsályás vizben/ , és jónéhányszor kishiján közelről szemrevételeztem a földet, aztán egyszer sikerült is, akkor gyorsan körbenéztem a szomszéd nem-e néz, majd kiröhögtem magam, minek következtében alig tudtam felkelni, cseppet fetrengtem a földön.
Kitisztitottam a tüzrakóhelyet, sőt, a pincébe is lementem rendet tenni, hogyottmivóóót!
Sikonga

Van az úgy ,hogy ezerrel tömnék a szádba a szőlőt.../a szőlőről mindig a Hasfelmetsző jut az eszembe, már megkaptam hogy beteg vagyok, meg pszihopata, szóval amikor HJ. a kurtizánokat szőlővel csalogatja lépre, aztán teszi a dolgát, és J.D. AHOGY forgatni tudja azt a szőlőmicsodát,na, amin már nincs szőlő, a memóriám egyszerüen csapnivaló, kevés, rövid, nyomasincs, ahogy J.D. forgatja, mert nyomoz a HJ. után/ hol is tartottam, ja a szőlő...szóval ha ezerrel tömnék a szádba, te viszont barackot akarsz enni...nagyon barackot...akkor a legmézédesebb szőlő is keserüvé válik a szádban.

Ezzel tulajdonképpen semmit nem akartam mondani, csak úgy eszembe jutott...

Érdekes úgy ébredni, hogy amit belepakoltál magadba, müködik.
Nem szeretek.
Milyen furcsa...picit üres, de azért nem rossz ez.
Nagyon nyakas vagyok, Nagyon makacs.
Egyszer mondom /akár magamnak is/ hogy nem, akkor nem.
Nem fogadkozni kell, hanem csinálni.
Felülkerekedni

Nem szeretnék azzal a luxussal élni, hogy szerelmes leszek. Még az irmagját is ki akarom irtani magamból.
Amikor a legkevésbé akartam, akkor estem bele abba a hibába, hogy az lettem, és minél inkább akartam kikecmeregni, annál inkább nem ment...ha hagyom hogy átjárjon, kiveszem belőle azt ami nekem kell, akkor talán megbékél velem, és ahogy jött az érzés, távozni is fog.
Ezt szeretném.
Elég volt.
Elég volt a fájásból, a hiányérzetből, nem akarok semmi ilyen dolgot se magam körül, sem magamban.

...és ha én úgy istenigazából elhatározok valamit, azt véghez is fogom vinni.

De minimum hibernálom...szeretni? Az mi

Dolgozni kéne, és/meg irni kéne, és folyton bent felejtem itt magam, és nem jó ez igy mert én nem vagyok dobozlakó, csak szórakozott.

De az nagyon.

Lefolyok az agyamról.

Elmentem bevásárolni, egy olyan üzletbe, amelynek a környékén sok fiatal bandázik.
Amikor a pénztárnál állva, már minden második kölöknek a csengőhangja az volt /szigetfesztiválreklám/ hogyaszongya:" nem fogok itt dudorogni" meg " szaszaszaszaszabószilvi

Ma olyan hangulatban vagyok, hogy a Sátán már elhasznált egy százas papirzsepit, a térdei reszketnek, behúzódott a sarokba, és azt mantrázza magában, hogy mi a szarnak vállalta el a melót annakidején, amit a Jóisten rá bizott...most nyugodtan kávézhatna a többi angyallal odafent, és nem kéne velem egy légtérben tartózkodnia.

*Rábasz

Ma reggel nem önszántamból ébredtem fel.
A szomszéd házat szigetelik, és reggel hétkor a létező legnagyobb fúróval nekiállt a szaki fúrni a falat.
Szerintem kimegyek, és:

1. A pék örülhet mert nem őt csapom pofán
2. A Sátán is örülhet, mert őt sem, bár erősen elgondolkodtam a dolgon, mert nem elég édes a kávém
3. Felajánlom a szakinak, ha hangtompitót rak reggel nyolcig legalább a fúrójára, akkor nem orditom le a haját
4. Mégiscsak pofánvágom a Sátánt.

Ha nem magamtól ébredek, hanem valami erőszakos hanghatásra, akkor csúnyán agressziv leszek egész délelőtt.

Úgyhogy takarodj a szemem elől bárki vagy...

*Tegnap este: betükből álló apró örömcsikok...*

"- A patádat rendesen megmostad, teee..? Akkor takarodj lefeküdni, oda, lábhoz...- szóltam a Sátánhoz.
Ő szótfogadóan felhúzta a kiskacsamintás pizsamáját, odakucorodott a lábamhoz, ahonnan napi rendszerességgel le szoktam rugdosni reggel, hogy tünjön kávét főzni mire felébredek, szájába vette a hüvelykujját, felhúzta a térdeit, eligazgatta a lyukakat a kispárnáján amelyekket a szarvával bökdösött ki, és cuppogva álomba szenderült."
 

Mintha szemellenző lenne rajtam...úgy megyek előre, nem vagyok kiváncsi arra hogy kik állnak a kilóméterköveknél.
Csak menni fogok tovább, és bizony meglehet hogy soha nem fog társamul szegődni senki AZON az úton, de valahol az agyamban, lesz mindig egy kép...meglehet hogy pusztán illúzió, sőt mi több...egy kép amitől egyik lábam teszem majd a másik után, ami hajt majd előre, pedig pontosan tudom hogy elérhetetlen.
Nem reménykedem, annál most már racionálisabban látom a dolgokat.
De az a kép már mindörökre belém égett, kitörölhetetlenül, és mégis hajtóanyagként müködik, és segit mindig továbblépnem, akár az önismeret útján is, mert megtanultam, hogy nem adjuk alább az álmainkat, a vágyainkat.
És tartom magam ahhoz, hogy soha nem váltom aprópénzre magam.
Jah, ahogy P. mondaná, hogy igy nem érem el soha a harmóniát? Nabummm.
Erre csak annyit tudok neki mondani, hogy:

Ez vagyok én.

Ahogy Csámpás Rozi mondaná, ennyit tudok, meg a nevemet.

Igy van ez.

Az romantikus /árulja már el valaki/ hogy eszem a bolognai spagettit és arra gondolok hogy szivesen befröcskölném a szósszal a képét, ahogy szivom a számba a tésztát, aztán apránként lenyalogatnám róla a paradicsomos cseppeket, miközben ő értetlenül bámulna mi a bánatot csinálok, és pislogna valahányszor a piros mártás a szemébe menne?...Az romantikus? Hm?

Az ember boldog tud lenni a tudattól hogy szeretik? Nem.

Az van, hogy tőlem vagy rettegnek a pasik, vagy aki nem, és urambocsá megfelelne, annak meg én nem.
Aki nekem megfelelne, az oly ritka mint a fehér holló.
Meglehet ha felhúznám a kinyúlt mackónadrágom, egy reklámpólóval, barnára festetném a hajam, ki se sminkelném magam, hamarabb találnék pasit, mint igy.
Naja...de akkor jön a buktató...hogy meglehet hogy többen mernének közeledni, na de attól még az én igényeim nem változnak ám...
Kurva léc...rohadt magas.
Mindig eszembe jut Fodor Ákos verse:

"Inkább engem hagyj el
Mint magadat Kedves."

Inkább. De nem alkuszom.
Próbáltam..

Hazudok mintha muszáj lenne, még magamnak is.
Pótszerekhez nyúlok, mintha legalább sikerülne pótolni bármit is.

Ezt teszi a tehetetlenség.
Amikor tudod, hogy vannak dolgok amelyeken nem változtathatsz.
És hisztizel belül, mert te akarod, szeretnéd, de nem teheted, mert egyedül kevés vagy hozzá...

Most vagy elmúlik a hiszti, vagy benyelnek a pótszerek.
De akkor már nem te leszel.

Update: a pótszer nem valamiféle tudatmódositót jelent. Hanem ha fontos neked valaki, vagy valami, annak pótlását. Persze hogy nem müködik. Naná hogy nem. Mert az mindig pót marad

Hogy én ezt miért nem tudom megunni, és miért tudom századszorra is együtt üvölteni vele...


https://www.youtube.com/watch?...aynext=1

Ma egész jó hangulatban ébredtem.
Kialudtam az esti migrénemet, és a Sátán is megúszta a reggeli ordibálást, csak kétszer kiabáltam le a szőrt a fejéről, hogy fogja meg már az a nyavalyás cipőtisztitó kefét, és pucolja már meg a patáját, és fényesitse ki a szarvait...nem mert visszaszólni, szó nélkül csinálta, csak néha mérgesen lóbálta meg az öklét mikor azt hitte nem látom.
Aztán ránéztem.
Megint reszketni kezdett a szája széle.
Soha nem lehet tudni, mikor kell munkába küldenem...viselkedjen már!

Beszélgettem ma a barátnőimmel:

 

A kedélyek lenyugodtak, a felhők elvonultak.
Még a végén emberi hang is kijön a torkomon...

Pedig ma reggel:

"-Hogy miért nem tettem altatót a reggeli kávéjába...aludhatott volna egész nap...nem birom én ezt már idegekkel- szólt a Sátán hüppögve, és hangosan trombitálva kifújta az orrát a zsebkendőjébe.
Nagyot sóhajtott, és nekiállt krumplit pucolni.
-Persze, és már megint én főzök, ahelyett hogy a kárhozottakat kavargatnám az üstben, rakott krumpli a naccságának- dohogott, és a krumplihéjak halk koppanással hullottak az asztalra."

Nem ez a nyár a legjobb.

Széthullott egy régi jó baráti társaság, aláásta az irigység, a rosszindulat, a kivagyiság.

Meghalt egy nagyon kedves barátom.

Szanaszét érzések vannak bennem, hónapok óta. Vannak emberi kapcsolataim amelyekkel nem tudok mit kezdeni, talán a saját makacsságom miatt is, de ha a fene fenét eszik is, nem fogok más lenni mint ami vagyok.
Ragaszkodom bizonyos dolgokhoz, és nem alkuszom. Vagy elfogadja ezt aki velem szóba áll, vagy nincs keresnivalója mellettem.

Azt hiszem az a minimum, hogy ha valaki akar tőlem valamit, nem csak a belső dolgokra apellál, hanem meri vállalni hogy kicsoda is valójában.
Mert köpködjön meg az, aki azt meri mondani, hogy a külső nem fontos. Nem elsődleges, de igenis hogy fontos.

Volt valaki...aki nagyon nehezen engedett magához közel, titokzatoskodott, de legalább láttam, tudtam kivel beszélek...aztán pár pillanatig hagyta hogy meggyőződjek róla, nem kamu, nem valami pattanásos kamasz szórakozik a neten.

Ez a minimum...ha én a körülményeimnek fittyet hányva merem vállalni ki is vagyok, akkor ugyanezt elvárom a másiktól is.

Na most lehet ugatni bárkinek is hogy nincs igazam.

Szerelemben, barátságban nincs örökbérlet. Ezek eleven, mozgó, változó érzelmek, melyekre egyetlen módon vigyázhatunk: ha komolyan vesszük őket. Vagyis lenni hagyjuk a barátainkat, szerelmünket. Tiszteljük a magánéletüket, nem terebélyesedünk el rajtuk, nem követelőzünk, nem vallatjuk őket, elfogadjuk a döntéseiket, és nem azt látjuk bennük, hogy bántani akartak minket. A barátodnak joga van a saját titkaihoz, a privát szférájához, a külön útjaihoz. Ha nem hagyod meg a szabadságát, sok leszel neki, meghal a bizalom, véget ér a kapcsolat. Ahogy Márai mondja: *barátok voltunk: én voltam én, és ő volt ő*. Ennyi, ez a titok. Ha ezen változtatni akarsz, már kereshetsz is új barátokat, ugyanis a szerelem és a barátság NEM TULAJDONLÁS.

Ezt a "gurum" mondta, mikoron szóba került többünk viszonyulása a barátsághoz és a szerelemhez.
Ha ezt szem előtt tartjuk, nekünk is könnyebb és jobb lesz, és a másiknak is.
Ha néha úgy éreztem is, hogy bántani akar valaki, igyekeztem ezt a néhány sort az eszembe vésni.
Igy hát, nagyon jó nekem, mert nem neheztelek senkire.

Egyszer azt irtam: vannak emberek, akik azért lépnek az életedbe, mert dolgod van velük, dolguk van, és ha létrehoztad azt, amit kellett általuk, kilépnek az életedből.
Az élet mindig igazolja ezt.

A tévedések elkerülése végett némi update az előző bejegyzésemhez:

Nem csak a szerelemre gondoltam amikor az előző bejegyzésem született.
Annyi féle emberi kapcsolat van azon kivül...barátság, rokoni viszony, munka kapcsolat, vagy csak szimpla ismeretség.
Mindegyikre

Olyan hosszú ez az út...és annyian állnak az út szélén, akikhez odamegyünk, megérintjük őket, vagy ők nyúlnak felénk, megesik hogy elindulunk velük egy másik irányba, aztán persze, csak visszatalálunk a magunk útjára...

Van hogy kellemesek ezek az érintések, és van hogy fájdalmat szülnek, de mégis kellenek, hiszen ha tovább haladunk a magunk útján, a megtett kilóméterekkel arányban csökken a fájdalom, aztán már csak mosoly terül az arcunkon, rágondolva, és nincs már fájdalom.

Én most ismét a magamét járom...és nem bánok egyetlen érintést sem.
Mert az is része az én utamnak, belekerült az útinaplómba.

Bizakodva

Idézet:

"Inkább elkerülni s nem megfékezni kell,inkább megfékezni, mint hárítani, inkább hárítani, mint ütni, inkább ütni, mint sebesíteni, inkább sebesíteni, mint megnyomorítani, inkább megnyomorítani mint ölni, inkább ölni mint megölettetni."
 

Néhány saroknyira innen, van egy pékség...ott sütik a világ legjobb mákosrétesét.

Annyira megkivántam, megyek és veszek, de útközben nem eszek belőle, mert még összefutok valami ismerőssel, és nem tanácsos mákosrétes után teli szájjal vigyorogni.

Erről az jutott az eszembe, amikor az egyik ismerősöm azt mondta nekem, hogy szeret hozzám jönni, mert még soha nem fordult elő hogy ne mosolyogva nyitottam volna ajtót.

Azóta sok minden történt.

Csoda ha ajtót nyitok.

A tegnapi időjáráshoz volt hasonló az én kedvem és érzelmi életem is.

Mára a viharnak már csak alig látható nyomai vannak, a levegő lehült, éppen hogy csak fújdogál egy kis szél....

Odabent is egyre hidegebb van. Kánikulának már nyoma se...

A vihar jött, feldobott, először jó érzés volt ahogy átjárt a szél, ahogy a bőrömhöz ért az eső...de aztán majdnem kárt tett, és elvonult...de majd újraépitem azt amit lerombolt.

 

Nah most már jobb...kimentem a kertbe a csuromvizes boxzsákomhoz, és püföltem egyet....megfájdult a csuklóm, sebaj...a körülöttem lévők csak néztek, mi van velem...a tujáról az összes viz a nyakamba csurgott...olyan vagyok mint egy ázottürge, de legalább lehültem, lecsillapodtam.

Igy kell ezt, igy kell...

Az istenit, az istenit, ajóistenitneki!!!!
Hogy

Hát igen, igy múlik el a világ dicsősége...és az én hozzá való viszonyom.

Ő volt akit túlmisztifikáltam...

Az is egyfajta intelligenciáról árulkodik, ahogy az emberi kapcsolatainkat kezeljük.
Miféle és mekkora ego-ja lehet annak az embernek, aki ha ismeri a másikat, mindegy milyen minőségben...egyik pillanatról a másikra tudomást sem vesz róla?
Miféle ember az olyan, aki nem tiszteli a másikban az embert, olyan embert akinek érzései vannak, teljesen mindegy milyen fajták, akiben nem látja saját magát, hiszen mindenkiben vannak érzések...kiben ilyenek adott mennyiségben, kiben olyanok.
Aki igy kezel egy ismerőst, az miként bánik egy baráttal, egy szerelemmel, egy társsal?
Elgondolkodott

A megélt plátói szerelem többet tud adni néha, elemel a szürke hétköznapokból, a lelkem megélte a maga gyártotta történetet, és az érzéseket amelyekre szomjaztam.
Hiba volt, ezt a realitás talajára megpróbálva erőszakolni, egyáltalán előhozakodni vele...hiszen annyira irreális, annyira lehetetlen , oly elképzelhetetlen.
 

Annak aki velem szórakozik, csak egyet tudok ajánlani:

"Ha unatkozik, vegyen mosómedvét!"
/by Pepin bácsi

" Te állat, mondtam már hogy tekerd lejjebb a fütést, mert megdöglök a melegtől"!"
 

"Elég miazmás a hangulatod ma..."

-szólt a Sátán, fogta a listát, és elballagott a boltba.

"Valami kedélyjavitót hozzál, vagy a szemem elé ne kerülj!"

-kiáltottam utána...

Néha félek, hogy úgy érzi, nem férek bele az életébe...hogy ugyan hajlik felém, hiányzik neki a velem való kommunikáció, de amint helyre áll a rend, és a hetekig tartó kinlódásomat felváltja az öröm, az én örömöm, és adom azt ami jön belőlem az irányába, megretten...igen, ő nem tud második lenni...első pedig nem lehet, ezt mind a ketten tudjuk...én sem neki, ő sem neki.
És akkor jön a kérdés: mi értelme az egésznek? Miért kell szorosabbra füzni a szálakat, ha egyszer nem lehet tovább lépni, mert nem.
Együtt nem lehet.
De már külön sem. Én ezt érzem...
Ha nem részem, kinlódok, hiányzik, bőgök ott ahol senki nem lát, üresnek látok mindent.
Ha az életem részévé válik újra, akkor ott a határ...amit soha nem léphetünk át.
És megint a kinlódás ez miatt...nem tudom hogy ő hogy gondolja, de nincs is bátorságom megkérdezni...
Igy is- úgy is rossz.
Hallgatom a hangját, mert azt megtehetem, hogy akkor hallgatom amikor akarom...
És közben ocsmánysárga sajgás szoritja a szivem odabent...és ismét félek...mert azt tudom hogy ő sem tudja eldönteni mi legyen.
Se vele, se nélküle.
Nélküle végképp nem.
Olyan kába vagyok attól ami odabent zajlik...nem értem még meg ilyent soha...


Annyit gondolkodom...tényleg nem kéne úgy csinálnom mintha lenne agyam...

A bizalom nagyon kényes dolog...törékeny, sérülékeny, s ha egyszer hibázol, vagy félreértenek, nagyon nehéz helyrehozni a renomédat, és nagyon sokat kell letenned az asztalra, hogy a másik ismét tudjon benned bizni.
Talán soha nem sikerül neki maximálisan, de ha megadja, még ha nem is teljes egészében, annál nagyobb bizonyitékát nem kaphatod, hogy fontos vagy neki.
Nem érdemes játszmázni...ha valaki fontos neked, akkor legyen csak ő a fontos, még akkor is ha tudod nem biztos hogy megmarad neked.
Annyit bizonygattam hogy a pillanatnak kell élni, annyiszor lengettem a fejem felett a zászlót, hirdetve, igy a jó...és bort ittam, vizet prédikáltam, mert bizony nem egyszerü tényleg megélni a pillanatot.
Csak ha hosszú és fájdalmas út vezet oda, mire ráeszmélsz, tényleg csak annak kell élni, és nem agyalni a holnapon, annak a szónak örülni amit most kapsz, nem előre hisztizni a holnapiért...türelem.
 

Szalonnasütés előkészületei folynak a kertben...utána hajmosás, zuhanyzás, mert az isten nem fogja lemosni rólam hogy nem valami putriból szalajtottak, merugye, sziiipre száll a füst... 
Én pedig hajlamos vagyok azt telibe tüdőzni, olyankor heveny köhögési rohammal kombinált istennyilázás veszi kezdetét, az én szalonnám tuti hogy a hamuban landol mert az orromig nem látok olyankor, és ezen oknál fogva, mire a kajálásra kerül a sor, én már úgy fogok kinézni mint a szomjaröcsögei siratóasszony kórus jeles tagja...
Csak hogy szokjam a tutulást, elmegyek hagymát pucolni.
Hogy büdösek is legyünk ne csak füstösek.

Ledőltem az ágyra zenét hallgatni, és bealudtam...fülhallgatós