Szemenszedett romantika...

Az már biztos hogy az az abnormalitás határát súrolja, ha az ember egy két hónappal ezelőtt megesett chatbeszélgetéshalmot olvasgat, és vigyorog, aztán pityereg, aztán megint vigyorog, és bárhogy fáj, folyton vigyorog, mert annyira egy srófra járt az agyunk, és úgy fáj hogy már nem, mert úgy szerettem vele dobálni a labdát, és igy visszaolvasva sokszor olyan ostobán viselkedtem, és az ostobaság fáj nagyon, de jó hogy a rendszer ezeket a beszélgetéseket megőrzi, még akkor is, ha talán már nincs aktualitása, de jó az ő keze után olvasni azt hogy......de mindegy is, mert ha nem olvasom, amit nem birok, akkor is tudom, hogy amig élek addig ott lesz bennem, addig fog kinozni az hogy sosem hallhattam őt, sosem érinthettem...
De mindig velem lesz.
Most már kitörölhetetlenül.

*U