Hát igen, igy múlik el a világ dicsősége...és az én hozzá való viszonyom.
Ő volt akit túlmisztifikáltam...
Rájöttem, hogy a vonzó, és ellenállhatatlan külső mögött kell hogy nézzem az embert is, megkérjem, az én piedesztámról sétáljon le legyen kedves, mert nincs ott a helye... Roppant egyszerü okból kifolyólag: ember. Emberből van, ami nem azt jelenti hogy nem lenne ott helye. Lenne, ha mint ember is megállta volna a helyét...ha engem is emberszámba vett volna... Néha jó lenne a szemüvegemet levenni...azt a szemüveget, ami valami megfoghatatlan, erős vonzerővel rendelkező embernek mutatta őt. Elvakitott a látványa, a titokzatossága...de aztán, segitséggel, de sikerült rádöbbennem, hogy nem több ő annál mint bármelyikünk, és ha lecsupaszitanám a burkot ami őt körülveszi, /jelzem rohadtul erős burok/ ott maradna a didergő mezitelen emberi lélek. Akkor látnám meg, milyen is igazán. De már nem akarom. Ha neki jó igy, hát legyen ilyen |
