Az is egyfajta intelligenciáról árulkodik, ahogy az emberi kapcsolatainkat kezeljük.
Miféle és mekkora ego-ja lehet annak az embernek, aki ha ismeri a másikat, mindegy milyen minőségben...egyik pillanatról a másikra tudomást sem vesz róla?
Miféle ember az olyan, aki nem tiszteli a másikban az embert, olyan embert akinek érzései vannak, teljesen mindegy milyen fajták, akiben nem látja saját magát, hiszen mindenkiben vannak érzések...kiben ilyenek adott mennyiségben, kiben olyanok.
Aki igy kezel egy ismerőst, az miként bánik egy baráttal, egy szerelemmel, egy társsal?
Elgondolkodott
Nem hiszek abban hogy létezik olyan ember akiben csak negativ érzések vannak, és a pozitiv érzésekről nem vesz tudomást... Naivan hiszek az egyenességben, az őszinteségben, még akkor is ha ez a virtuális világ lehetőséget nyújt az arctalanságra, és arra hogy egyik percről a másikra Houdinit játszhat bárki... Jó lenne ha felébrednék, és kirántanám a biliből a kezem... Egész egyszerüen csak arról van szó, hogy nehezen viselem, ha nem kapok választ, még ha elutasitó is, a kérdéseimre, felvetéseimre. Ha pedig tettem /ismét/ valami olyant ami az érdektelenséget kiváltja, akkor arról szeretnék tudni. /persze hogy nem értem, hiszen a legelején annyira normálisan tudtunk kommunikálni./ |
