Megesik, hogy kiakarsz valakit törölni, radirozni az életedből, mert érzed, érdektelenné válsz a számára...
A tényt elfogadod, hiszen bármit tehetsz, azon ami kihült, már nem változtathatsz...ha volt melege egyáltalán.
Vársz, néha odaböksz egy megjegyzést, csipsz, hogy érezze, ott vagy, és figyeljen már rád...de erőfeszitéseid hiábavalóak...
Aztán beletörődsz, belenyugszol, mert mit is tehetnél?
Ennél többet nem.
De sokszor eszedbe jut még, mig végigmész a felejtés útján...egyre kevesebbszer bukkan elő az út képzeletbeli kilóméterkövei mögül.
A helyzet akkor a legnehezebb, ha különleges az az ember aki téged, és te őt felejtésre itéltél.
A pasik nyelvére egyszerüen leforditva ez úgy hangzik, hogy van olyan ember az életemben, aki nem volt meg...aki kicsúszott a kezem közül, aki pont attól okoz maradandó emléket, mert nem kaptam meg...márpedig aki hozzá van szokva ahhoz hogy ritkán nem kapja meg azt amit akar, az emlékezni fog arra az egyre vagy többre, aki előtt az élet-könyvelésben a - jel szerepel.
Legegyszerübb
Pedig régóta ott volt az agyad leghátsóbb bugyrában, és amikor ott volt a helyzet, hogy élhettél volna a lehetőséggel, valami faszságon elcsúszol... Igy van ez... |
