Olyan jó lenne azt mondani hogy ennyi volt, kész vége, kigyógyultam, elmúlott...
Jó lenne? Nem lenne jó...mert akkor már nem lenne része a gondolat az életemnek.
Táplál engem anélkül hogy tudná...gondolatokat, érzeteket indit el bennem, amelyek nélkül rég zombiként élnék, s hogy nem viszonzott?
Hát...fájni
A testünknek vagy lelkünknek azon része amely érzéketlen, amely nem reagál az ingerekre, az halott...igy hát tudom hogy van lelkem, élő, létező, pulzáló...mert fáj. Persze. Jobb lenne, ha nem a fájdalmat érezném, hanem a simogatást, az érintést,az idegpályán száguldó ingerek mosolyt csalnának az arcomra...de nem ennek van most az ideje. Már? Ki tudja a választ? Óvjuk magunkat a fájdalomtól, pedig a rossz éppen olyan része az életünknek mint a jó. A lényeg, hogy érzünk. Hogy nem hiábavaló a belső létezésünk. Hogy az életet, amelybe érzések tartoznak, nem felszinesen és kivülről éljük meg...hanem van bátorságunk szeretni, gyülölni, élvezni, fájni, mert igen, mindehhez bátorság szükségeltetik. Nagyo Mert én aztán...vagy nagyon vagy sehogy. De félgőzzel semmiképpen. |
