Én nem tudok küzdeni.
Én nem tudok kaparni.
Annál erősebb a büszkeségem, főleg akkor ha azt érzem hogy semmiféle bünt nem követtem el.
Persze könnyü megbélyegezni valakit, ha nem úgy gondolkodik ahogy ő, és erre hivatkozva egyszerübb ellökni magától.
Hányszor de hányszor csinálta ezt már velem...normális dolog ez igy?
Valakit sakkban tartva lelkileg toprongyizálni, tudva hogy fáj nekem amit müvel velem?
Miféle érzések visznek egy ilyen embert?
Miért ragaszkodtam eddig hozzá?
Mi az amivel fogva tudott tartani?
Hogy jön ehhez?
Ha valaki meghallaná hogy mit generált bennem úgy, hogy szinte közben semmit nem adott, csak elvárt...viselkedési morál...naja.
Elegem van.
Pont.
De innen nem megyek. Nem hagyom hogy beszabályozzon az amit iránta érzek.
Még.
Hogy meddig...meddig fog fájni, még nem tudom.
Egyszer már fájt...akkor sikerült egy picit enyhitenem rajta,de tudtam ha visszajön, és megint beszélek vele, megint minden kezdődik előlről.
2009.08.18. 23:22 Ange-lin
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://retromanc.blog.hu/api/trackback/id/tr891320869
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
